1,5 dl tej
1 tojássárga
csipet só
2 dkg cukor+1 kk cukor
30 dkg búzafinom liszt
1,5 dkg élesztő
3 dkg olvasztott lehűtött vaj
Betesszük a tészta hozzávalóit a kenyérsütő tartályába. Tészta dagasztás-kelesztés programon elindítjuk a gépet. Ez a folyamat kb 120 percet vesz igénybe. Figyelem! Általános irányelv, hogy ha kenyérsütő géppel dagasztjuk a tésztát, alulra kerül a folyadék, tojás, és a só, rá a liszt, és az egyéb járulékos anyagok, legfelülre pedig az élesztő!
A tésztát 4 részre osztjuk, lisztezett munkalapon kinyújtjuk és a tortaformával kivágjuk, a kivágott lapot ráhelyezzük a tortaforma alsó lapjára és megkenjük nutellával. Összesen 4 lapot készítünk és helyezünk egymásra de a negyedik lap tetejét nem kenjük meg.
A legfelső lapon pontosan közepén a nutellás üveg tetejével megjelölünk egy kör formát, ahonnan kiindulva küllő szerűen bevagdossuk a tésztát. Először negyedeljük, majd a negyed cikkelyeket 3 felé osztjuk, tehát összesen 12 ágat kapunk.
Minden egyes ágat kétszer megcsavarunk tőlünk kifelé indulva. (tehát egyik jobbra, másik balra fordul). Ha elkészültünk elhelyezzük köré a keretet, és kicsit pihentetjük a tésztát.
A csillagot 200 fokos sütőben aranyszínűre sütjük.
baconbe tekert sertésfilé A sertésfilét őrölt borssal fűszerezzük. Baconszalonnát egymás mellé fektetjük úgy, hogy a szélei takarják egymást, ráfektetjük a sertésfilé...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
A 60 dkg csirkemellet, ( vagy pulykamellet ) klopfoljuk ki akkorára, hogy majd meg tudjuk őket tölteni. A hagymát aprítsuk fel, félig dinszteljük meg, majd adjuk hozzá a felaprít...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
http://www.utos.ml/egy-igazi-mennyei-husos-unnepi-lakoma/
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű