♥ VAJKARAMELLA:
20 dkg vaj
30 dkg barna nádcukor
2,5 dl zsíros tejszín
csipet só
1 vaníliarúd
♥ MARCIPÁN:
20 dkg blansírozott mandula
10 dkg porcukor
1-2 ek hideg víz
1/2 narancs reszelt héja
♥ FEKETERIBIZLI:
15 dkg fagyasztott feketeribizli
2 ek cukor
♥ MÁZ (mindegyikhez):
20 dkg legalább 60% kakaótartalmú étcsokoládé
♥ A vajkaremallához a vaníliarúd magjait kikaparjuk és az összes többi hozzávalóval együtt közepes lábosba tesszük. Mérsékelt láng felett a forrástól számított 40 perc alatt,gyakori kevergetés mellett, sűrűre főzzük. Egy 10 x 25 cm-es műanyag doboz aljára több réteg alufóliát teszünk (hogy ne húzza össze a forró karamell a doboz alját), ezt leterítjük sütőpapírralés beleöntjük a masszát. Hagyjuk kihűlni, majd éjszakára a hűtőbe tesszük. Ezutánfeldaraboljuk és megformázzuk.
♥ A marcipánhoz a mandulát finomra daráljuk és összekeverjük a porcukorral. Két részre osztjuk. Az egyikhez annyi vizet adunk, hogy formázható marcipánmasszát kapjunk és belereszeljük 1/2 narancs héját. Lehűtjük, majd feldaraboljuk és megformázzuk. A másik feléből lesz a feketeribizlis marcipán.
♥ Ehhez a feketeribizlit kis lábosba tesszük és az 2 ek cukorral alacsony lángon egészen sűrűre főzzük. Botmixerrel pürésítjük, hagyjuk kihűlni. A maradék cukros mandulához keverjük. Lehűtjük, majd feldaraboljuk és megformázzuk.
♥A csokoládébevonathoz a csokoládé 2/3 részét kis darabokra vágjuk, közepes tálba tesszük és vízgőz felett, közepesen alacsony lángon felolvasztjuk. A maradék csokoládét nagyon finomra vágjuk. Az olvasztott csokoládét levesszük a gőzről és hozzákeverjük a maradék csokoládét, simára, fényesre keverjük. és azonnal mártani kezdjük a szaloncukrokat.
Az előre megformázott cukorkát a csokoládéba mártjuk, lehúzzuk róla a felesleget a sütőpapírral bélelt tálcára tesszük. Hagyjuk, hogy a csokoládé megdermedjen (hűtőbtéve ez a folyamat felgyorsítható). Selyempapírba csomagoljuk és dobozba tesszük
♥ A tésztához kimérjük a lisztet és elmorzsoljuk benne a vajat. Beleszórtjuk a porcukrot, a szódabikarbónát és a fűszereket. Beletesszük a két egész tojást, és a mézet - amit előtt...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
A franciasaláta zöldségkeveréket sós vízben megfőzzük. A tojásokat keményre főzzük, megpucoljuk. A tejfölt kikeverjük a majonézzel, citromlével, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Bá...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A narancsnak a héllyát bemetszük 4 helyen es óvatosan leszedegetjük és apró kockákra vágjuk. Forróvízbe tesszük. A tojásokat a cukorral kihabosítjuk, hozzáadagoljuk a lisztet, felv...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Nehéz