30 dkg fejtett bab
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
6 db debreceni kolbász vagy 30 dkg lángolt kolbász
2 dl tejföl
2 evőkanál liszt
0.5 db citrom leve
1 teáskanál cukor
só, bors
babérlevél
majoránna
erős paprikakrém
A babot előző nap este megmossuk, éjszakára 2-2.5 liter vízbe áztatjuk. Másnap nem öntjük le a vizet. Hozzáadjuk a babérlevelet, az apróra vágott vöröshagymát, átnyomott fokhagymát. Forrás után lassú tűzön, fedő alatt másfél óráig, puhulásig főzzük, majd miután a héját lehúztuk, a levesbe tesszük a felkarikázott kolbászt
A tejfölt a liszttel és kevés vízzel csomómentesre keverjük, a kész levest behabarjuk. Ízesítjük sóval, cukorral, citromlével, fűszerekkel, paprikakrémmel. 3 percig összeforraljuk, majd továbbra is fedő alatt pihentetjük.
Tálalásnál frissen aprított lilahagymát helyezünk a tányérba, arra merjük a forró levest.
A vöröshagymát apróra vágjuk, és kevés olajon megdinszteljük. A húsokat falatnyi kockákra vágjuk, és a hagymára tesszük kissé pirítani, a puhulás sorrendjében (marha, sertés, csir...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű
Az összekockázott hagymát kevés Rama-n megfonnyasztom, hozzáadom a burgonyát és a fokhagymát és kissé együtt párolom. Ehhez jön a kukorica, amivel szintén együtt párolom, s ha elfő...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A gombóchoz a burgonyát sós vízben puhára főzzük, leszűrjük, és még forrón összetörjük. Amikor kihűlt, sózzuk, hozzákeverjük a lisztet és a vajat, majd félretesszük kicsit. A hag...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű