Családireceptkönyv.hu

Káposztás bukta


Írta:

Elk. idő: 1.5 óra
Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


- 1 dl langyos tej,
- kb. 2-2,3 dl langyos víz vagy amennyitől egy lágy, de nem ragacsos tésztát kapunk,
- 2 dkg élesztő,
- 5 dkg cukor,
- 50 dkg liszt,
- 1 kiskanál só,
- 7 dkg zsír, olvasztva,
- 1 tojássárgája a tésztába (én nem tettem bele),
- 1 tojás a kenéshez (én nem kentem le tojással, csak olvasztott zsírral),
- 2 fej káposzta,
- só,
- bors,
- húsos szalonna (ízlés szerint, én csak másfél ujjnyit használtam, éppen csak azért, hogy fűszerezze az ételt),
- zsír a káposzta párolásához,
- egész köménymag a szóráshoz.

Elkészítés:


1. A káposztát lereszeljük, megsózzuk, majd állni hagyjuk (kb. 30 percig). Utána a levét kicsavarjuk és zsiradékon megpirítjuk. Közben sózzuk, borsozzuk.

2. A szalonnát apró kockára vágjuk és megpirítjuk, majd összekeverjük a kész káposztával.

3. Az élesztőt langyos tejbe morzsoljuk, egy evőkanál cukorral összekeverjük, majd megszórjuk egy evőkanál liszttel. Felfuttatjuk.

4. A lisztet, sót, maradék cukrot (és tojást, aki használ) tálba tesszük. Hozzáöntjük a felfuttatott élesztőt és valamennyi langyos vizet. Először ne tegyünk sokat, mert lehet, hogy nem lesz szükség a 2 dl-re. Kezdjük el dagasztani a tésztát. Mikor jól összeállt, akkor adjuk hozzá több részletben az olvasztott zsírt. Egy könnyű, lágy, de semmiképp nem ragacsos tésztát kell kapni, amit addig dagasszunk, míg hólyagos nem lesz. Ekkor letakarjuk konyharuhával és kb. 45 percig pihentetjük a tésztát (ekkorra nagyjából duplájára kel).

5. A megkelt tésztát lisztezett felületen 3-4 mm vastagra kinyújtjuk, majd négyzetekre vágjuk (ízlés szerinti méretűre).

6. Mindegyiket megtöltjük káposztával, majd feltekerjük.

7. Egy közepes méretű tepsit kizsírozunk. Ebbe helyezzük a megtöltött buktákat úgy, hogy a bukták tetejét, oldalát is bekenjük nagyon vékonyan egy kevés olvasztott zsírral.

8. Szorosan tegyük egymás mellé a buktákat, hogy felfele nőjenek sülés közben. Tetejüket megszórjuk egész köménymaggal.

9. Negyed órát hagyjuk pihenni a megtöltött buktákat. Addig felmelegszik a sütő is. 180 fokos sütőben süssük 20-25 percig.

Kiegészítés: Kimaradt néhány négyzet, amibe nem jutott káposztás töltelék, így azokat sűrű, házi szilvalekvárral töltöttem meg. Úgy is nagyon finom volt.

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Sós sütik,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Írta: Erika
Sajtos tallér
Sajtos tallér

Mindezt jól összegyúrni, és kis (mogyorónyi) gombócokat formálni. A tallérsütőt jól felforrósítani a gázon, és nagy lángon 4-esével kisütni. Közben meg kell fordítani a tallérsütő...

Elkészítési idő: 30 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Gitka
Sajtos roló
Sajtos roló

A ligát habosra kevertem, hozzáadtam 10 dkg lisztet (így a tésztához maradt 20 deka) és alaposan kikevertem. Hagytam a konyhapulton, meleg helyen, hogy ne dermedjen meg, később ken...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Sajtos muffin
Sajtos muffin

Lisztet, sütőport, cukrot, sót keverni. Tojást, tejet, olajat, sajtot keverni. Majd összekeverni őket, és mehet a muffin sütőbe.

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk