2 db cukkini
25 dkg tehéntúró
2 dl tejföl
15 dkg bacon
15 dkg feta sajt
só, bors ízlés szerint
petrezselyem
paradicsom
olajbogyó
A cukkinit készítsük elő, mossuk meg, majd héját megtartva hosszában vágjuk ketté. A belsejét óvatosan távolítsuk el.
A kockázott szalonnát süssük meg, majd az áttört túróhoz keverjük hozzá a tejfölt és ezután már beletehetjük a masszába a bacont is.
Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, ügyelve arra, hogy a szalonna eleve sós. Az apróra vágott petrezselyemzöldet is beletesszük, majd egy jénai tálba helyezzük a cukkini darabokat.
Kanalanként tegyük bele a túrómasszát a cukkinibe. A tetejére most kerülhet a kockára vágott kemény sajt. Mikor majdnem kész, akkor helyezzük rá az olívabogyót és a felkarikázott paradicsomot.
Előmelegített sütőben kb. 60 percig sütjük 180 fokon.
Elkészítése A tésztához a hozzávalókat összegyúrjuk, 2 lapot nyújtunk belőle, és mindegyiket kb. 15-20 perc alatt, előmelegített sütőben, 180 fokon megsütjük. A krémhez a diót a t...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
• A padlizsánt grillen (szabad tűzön a legfinomabb, de természetesen tűzhelyen, vagy tepsiben is elkészíthető)) megsütjük, többször megforgatva egészen addig, amíg jól megsül, a hé...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű