◾250 g sovány túró
◾2 tojás
◾3 ek. zabpehelyliszt
◾3 ek. zabpehely
◾1 nagyon csapott mokkáskanál só
◾10-15 dkg reszelt sajt (trappista, füstölt, edami, bármilyen)
A sajt kivételével az összes hozzávalót összenyunnyogjuk villával, hogy kapjunk egy sűrű masszát. Ha nagyon híg, tegyünk még bele zabpelyhet, de ennek elégnek kell lennie. Érdemes várni öt percet, hogy megszívja magát picikét, mert úgy biztos jó lesz. Addig előszedheted a sütőpapírt és bemelegítheted a sütőt 180 fokra!
Sütőpapírozott gáztepsibe evőkanállal kis tallérokat egyengetünk szellősen egymás mellé (mert szétfolyik, mint a popónk, mikor nem guggolunk és tésztát eszünk). Megszórjuk mindet egy kis reszelt sajttal, és mehet is a forró sütőbe. 20 perc alatt gyönyörű aranybarnára sütjük. :) Lehet ám cifrázni kis csík baconnel a tetején, ami felpöndörödve rásül, vagy fokhagymát tenni bele, óóó…
Az eredeti receptben szerepelt 1 teáskanál kókuszzsír is a tésztába keverve, de én ezt kihagytam (kemény volt a zsír és lusta voltam melegíteni), illetve magába a tésztába is keverhető plusz reszelt sajt, girnyóknak. :D Csak én arra törekedtem, hogy minél jobban lefaragjam a kalóriát és a zsírt belőle, és szerencsére így is hibátlan, teljes értékű közkincs született
Csepegtesd le a tonhalat, majd keverd össze az apróra vágott paprikával és az egész vékonyra szeletelt olívabogyóval. A lisztet keverd össze a sütőporral és a fűszerekkel. A vajat...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Az összetevőket alaposan összegyúrjuk, majd letakarjuk a tésztát, és 20 percig hűtőben pihentetjük. Nyújtsuk ki a tésztát vékonyra, az egyik felét nagyon vékonyan, alaposan kenj...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A túrót, a sót és a hideg vajat egy tálban gyúrjuk össze. Lehetőség szerint használjunk gyúrógépet vagy a kézi habverő gépet, spirálos gyúrókarral. Amint csomómentes, gyúrjuk továb...
Elkészítési idő: 25 perc Nehézség: Könnyű