Családireceptkönyv.hu

Dobos torta Eta módra


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


A piskótalapokhoz:

12 tojás
24 dkg porcukor
24 dkg finomliszt
pici sütőpor

A mázhoz:

18 dkg kristálycukor
1 kiskanál teavaj
5 csepp ecet

Csokis krém:

7 tojás
25 dkg kristálycukor
30 dkg főzőcsokoládé
5 dkg kakaópor
30 dkg teavaj
20 dkg margarin
20 dkg porcukor


Elkészítés:


2 keverést csinálok: 6 tojásból, 12 dkg porcukorral, 12 dkg lisztből, pici sütőporral. Ez hagyományos piskótatészta alap elkészítése. A tepsikre teszek a kivágott sütőpapírból, és a masszát elosztom 4 egyenlő részre, szépen elsimítva. Egyenként sütöm őket előmelegített sütőben kb. 10 percig 200°C-on. Szép színe legyen, vigyázni kell, hogy ne süssük barnára, mert vékony lapokat kapunk. Még langyosan leszedem róluk a sütőpapírt. Még egyszer megismétlem, így lesz meg összesen a 8 lap. A legszebb lapot félreteszem, amit bevonok majd a pirított cukorral, s az lesz a torta teteje. Ezt már el is lehet készíteni, mert annak is ki kell hűlni.


18 dkg kristálycukrot bele teszek egy kisebb lábosba, és állandóan keverem közepes tűznél. Mikor feloldódott, teszek bele 1 kiskanálnyi teavajat és 5 csepp ecetet. Átkeverem, s ráöntöm a tésztalapra, elsimítom késsel, s egy hosszú kés felső felét áthúzom egy vajkockán, s máris bejelölöm a pirított cukron a csíkokat. Ügyesen kell vele dolgozni, mert gyorsan köt!

Gőzfürdőn állandó keveréssel megfőzöm az egész tojásokat a cukorral, kb. 10 percig. Amikor olyan meleg, hogy az ujjad nem bírja, belerakom a főzőcsokit és az átszitált kakaóport. Keverem, míg elolvad és besűrűsödik az egész, majd lehűtöm a csokikrémet. Egy tálba teszek 30 dkg teavajat és 20 dkg margarint, majd 20 dkg porcukorral mixerrel habosra keverem. Amikor már szép sima, hozzáadom a kihűlt csokikrémet, s jól összekeverem mixerrel. A krémből hagyok a torta oldalára és a díszítésre. A tortalapokat megtöltöm a csokikrémmel, lehetőleg egyformán, s a tetejére helyezem a pirított cukros lapot. A torta oldalát körbekenem krémmel, s ízlés szerint díszítem.

Ez a dobos torta 8 lapból áll, és kb. 3 kiló. Ha kisebbet sütök, ugyanígy készítem, csak a hozzávalók 1/3-ával kevesebbet használok, így összesen 6 lap lesz, és kb. 2,1 kg a torta.



Dobos torta Eta módra

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Krémes sütik,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Erdeigyümölcsös, tejfölkrémes torta
Erdeigyümölcsös, tejfölkrémes torta

A sütőt 170 fokra előmelegítjük alsó-felső sütéssel. A tortaforma alját sütőpapírral béleljük. Az oldalát vajjal kikenjük és liszttel megszórjuk. A lisztet egy tálba szitáljuk...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Körtés-fehér csokoládés mousse torta
Körtés-fehér csokoládés mousse torta

Elkészítés: A cukrot karamellizáljuk meg. Adjuk hozzá a mandulát, és kavarjuk össze. Majd törjük apróra. A tojást a cukorral kavarjuk habosra. A tojásfehérjét a cukorral verjü...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Könnyű krémes
Könnyű krémes

Elkészítjük a pudingot. Hagyjuk kicsit kihűlni, majd belekeverjük a felvert tejszínhabot. Ha magasabbra akarjuk a krémet, nyugodtan használjunk több tejszínt! Egy jénai tálat bebo...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk