• 30 dkg lencse (a vöröslencse a legjobb)
• Kb. 25 dkg zabpehely, vagy rizspehely
• 3 tojás
• 1 kávéskanál szódabikarbóna
• 2 fej fokhagyma (nekem ez 1 kevésnek bizonyult)
• 2 fej hagyma
• Fűszerek ízlés szerint: majoranna (bőven mehet bele), só, bors,gyömbér, jókedv fűszerkeverék
• 2 evőkanál csípős mustár (ha nincs akkor 1-2 mokkáskanál őröltmustármag is nagyon jó)
• 1-2 evőkanál piros paprika (szép színt és jó ízt ad a vagdaltnak)
1. A lencsét sós, borsos, babérleveles vízben megfőztem.
2. A főzőlevével, tojással, a fűszerekkel, szódabikarbónával, fokhagymával, hagymával és a mustárral összeturmixoltam.
3. Az így kapott léhez hozzáadtam a zabpelyhet. Ide nem írtam pontos mennyiséget, lehet picit több is és kevesebb is. A lényeg: a tészta állaga nokedli sűrűségű legyen. Lehet egy kicsi liszttel is sűríteni, ha kell. Kb. 1/2 órát állni hagyom, hogy a zabpehely jól megszívja magát.
4. A sütőt előmelegítettem 250 fokra.
5. A formákat sütőpapírral kibéleltem.
6. Kb 10-15 percig sütöttem így, aztán lejjebb vettem 220 fokra, az utolsó 10 percben pedig 200 fokon sütöttem.
7. Sütési idő: kb 1 óra (Tűpróba)/
Nagyon sok lett ebből a mennyiségből elég a fele is . Alaposan meg kell fűszerezni mert kicsit ízetlen lett.
A cukkinit reszeld le, forgasd össze a sóval és hagyd állni 10 percre. Facsarj ki annyi lét a cukkiniből, amennyit csak tudsz. A kifacsart cukkinihez keverd hozzá a f...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A céklát és az almát apró kockákra vágjuk. A mártást összeállítjuk a hozzávalók alapos összekeverésével, majd az almás céklára öntjük.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű