Családireceptkönyv.hu

Baconos csirkemell sült krumplival


Írta:

Elk. idő: 70 perc
Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


1 db csirkemellfilé
20 dkg szeletelt, füstölt bacon szalonna
kevés zsír
ízlés szerint só, bors, fokhagyma, majoránna
1 kg burgonya
2 evőkanál étolaj
15 dkg vaj
ízlés szerint só, bors, rozmaring vagy majoránna

Elkészítés:


A megmosott csirkemellet kb. kétujjnyi csíkokra vágjuk (kb. 12 db lesz belőle), megsózzuk, borsozzuk, majd mindet egyenként baconba tekerjük. A tekercseket vékonyan zsírozott tepsibe fektetjük, s mindre rászeletelünk fél-fél gerezd fokhagymát. Alufóliával lefedve, kb. 30 percig sütjük közepes tűzün, majd ha megpuhult a hús, fólia nélkül pirosra sütjük.

Ezalatt a körethez megpucoljuk és nagyobb hasábra vágjuk a burgonyát és sós vízben puhára (majdnem készre) főzzük. Leszűrjük és beletesszük egy tálba, amiben előzőleg összekevertük az olajat, az olvasztott vajat és a fűszereket. Átforgatjuk benne a krumplit, majd tepsibe vagy sütőtálba öntjük. Krumplinyomóval minden szemet megnyomunk kissé, hogy minél nagyobb felülettel érintkezzenek a tepsivel, mert annál ropogósabb kéreg sül rajta.

A sütőben pirosra sütjük. Egyszerűen betehetjük a hús tepsije alá vagy fölé, nagyon klasszul megsülnek együtt! (hagyományos sütőben is!)

Baconos csirkemell sült krumplival

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Szárnyas Ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Esterházy csirkeragu
Esterházy csirkeragu

Előző este a húst ujjnyi csíkokra vágjuk, összeforgatjuk mustárral, borssal, vöröshagymával, babérral és kb. 5 evőkanál olajjal. Egy kisebb zárható dobozban egy éjszakát a hűtőben...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar HAGYMÁS-TEJFÖLÖS CSIRKE SAJTBUNDÁBAN
HAGYMÁS-TEJFÖLÖS CSIRKE SAJTBUNDÁBAN

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Cskbm naka
Karfiolos csirkevacsi
Karfiolos csirkevacsi

A csirkemellet apró kockákra vágjuk, sózzuk, fűszerezzük, egy kevés kókuszolajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a zöldségkeveréket és fedő alatt puhára főzzük. A cottage cheese-t, a tojás...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk