Családireceptkönyv.hu

Lekváros derelye


Írta:

Elk. idő: 1,5
Adag: 6
Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:



90dkg. burgonya (főtt, áttört)
40 dkg. búzaliszt
1 db tojás
1 teáskanál só
8 g kristálycukor kb.
A töltéshez
30 dkg. sárgabarack dzsem
A főzéshez
víz

A pirított morzsához
20 dkg. zsemlemorzsa
2 evőkanál étolaj
A tálaláshoz
Porcukor









Elkészítés:



Serpenyőben melegítsünk kevés étolajat, majd tegyük rá a morzsát, és pirítsuk aranybarnára. Annyi olaj kell a morzsa alá, hogy az ne legyen nagyon száraz, de maradjon morzsalékos pirítás után.
A burgonyát enyhén sós vízbe feltesszük főni. Amikor megfőtt, alaposan törjük át a burgonyát.
A kihűlt, áttört burgonyára mérjük rá az összes többi hozzávalót, és dagasszuk egynemű tésztává.
A kész tésztát vékony lisztezett deszkán nyújtsuk 3-4 mm vastagra, majd egy kiszúróval 9-10 cm átmérőjű köröket szúrjunk ki belőle.
A körök közepébe nyomjunk kemény lekvárt.
Ezután hajtsuk bele a lekvárt a tésztákba, hogy félköröket kapjunk, és alaposan nyomkodjuk össze a tészta széleit úgy, hogy a lekvár maradjon belül.
A kész derelyéket csendesen lobogó, enyhén sózott vízben addig főzzük, míg feljönnek a víz tetejére mind. Ez kb. 4 perc.
Ezután tésztaszűrővel szedjük ki őket a vízből, majd az előkészített pirított morzsába forgassuk bele.
A kész derelyéket frissen-forrón, ízlés szerint porcukorral megszórva tálaljuk.
Jó étvágyat kívánok.

Lekváros derelye

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Tésztafélék,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Kombe
Kombe

a tésztához valókat be dagasztjuk,– A megkelt tésztát három egyforma gombóccá formázzuk.– Egy gombócot kinyújtunk kb. 30 centis körré, megkenjük az olaj-vaj keverék felével. Kinyúj...

Elkészítési idő: 2 ÓRA
Nehézség: Könnyű
share
Resze-rusza, levesbetét
Resze-rusza, levesbetét

1 tojást lisztel jó keményre összegyúrjuk,és nagylyuku reszelön reszelön lereszeljük.. Tanácsos a lisztbe többször bele nyomkodni mert ugy sokkal keményebb lesz a tészta széle...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Pizza tészta alaprecept
Pizza tészta alaprecept

1. Az alapanyagokat keverd össze olyan állagúra, hogy könnyen kenhető masszát kapj. 2. Egy kicsit hagyd állni, hogy a liszt magába szívja a nedvességet és még masszívabb végterm...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk