4 tojás, 8 dkg cukor, 20 dkg liszt, 2,5 dl tej, fél citrom reszelt héja, 3 dkg vaj, csipet só; a sült eperhez: 35 dkg eper, 2 evőkanál méz, 5 dkg vaj
: A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját kikavarjuk a cukorral meg a reszelt citromhéjjal, hozzáadjuk a lisztet meg a tejet és csomómentesre kavarjuk. A fehérjét a sóval kemény habbá verjük, majd könnyedén beleforgatjuk a lisztes masszába. Sűrű palacsintatészta állagúnak kell lennie. Egy serpenyőt felforrósítunk, beleteszünk egy kevés vajat majd beleöntjük a massza 1/4-ét és aranybarnára sütjük. Ha megsült átfordítjuk a másik felére, 1-2 percig még sütjük, majd lapátkanállal előbb nagyobb, majd egyre kisebb darabokra szaggatjuk, miközben a serpenyőt a tűzön tartjuk. Ha megsült, tányéra borítjuk és ugyanígy járunk el a megmaradt masszával is. Az eperöntethez az epret kicsumázzuk, megmossuk és lecsöpögtetjük. A vajat felhevítjük, hozzáadjuk a mézet és az epret, majd állandó kavarás közben, pár perc alatt összesütjük. A sült epret a császármorzsára halmozzuk s azonnal tálaljuk.
A túrót áttörjük jó alaposan majd hozzákeverjük a tojást,sót és ismét jól összekeverjük.Ezután adagoljuk hozzá a búzadarát.Véglegesen összedolgozzuk,3-4 órát hűtőben pihentetjük....
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A pizzatésztához a lisztet a dagasztótálba tesszük, a közepébe beletesszük a cukrot, majd rá az élesztõt. Felöntjük 1 dl langyos vízzel és hagyjuk, hogy az élesztõ 15 perc alatt fe...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Az élesztőt picit cukros, langyos tejben futtasd fel. A lisztbe morzsold bele a vajat, tedd bele a tojás sárgákat és a cukrot. Dolgozd össze tejjel a tésztát. Szórd meg némi liszt...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: Közepes