Fejenként egy nagyobb szelet pulykamellet veszünk, és egy kicsit kiklopfoljuk. Mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk, majd egy kevés liszttel megszórjuk. Kevés forró vajon vagy olajon a hús szeletek mindkét oldalát megsütjük – nagy lángon, gyorsan, hogy ne száradjon ki. Közben annyi karfiolt, hogy majd minden hús szeletre bőven jusson sós vízben megfőzünk – esetleg csak pároljuk – úgy, hogy ne főjön teljesen puhára.
Négy szelet húshoz fél liter tejből készítünk besamelt, oly módon, hogy másfél evőkanál vajon megfuttatunk másfél evőkanál lisztet, és fél liter tejjel felengedjük. Amikor már sűrűsödik, sózzuk, borsozzuk, szerecsendiót szórunk bele, és végül belekeverünk két nagy marék reszelt sajtot, és alaposan elkeverjük. A hússzeleteket tűzálló tál aljára fektetjük, mindegyikre bőven pakolunk a karfiolból, és leöntjük a sajtos mártással. 200 fokos sütőben addig sütjük, amíg szépen megpirul.
A csirkemellet vágjuk vékony szeletekre, tegyük egy tálba, amihez adunk . 1 ek olajat és a curry port, alaposan elkeverjük és a tálat betakarjuk folpack-el Hűtőbe tesszük. Egy se...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
Elkészítése: A fűszereket összekeverjük, majd kettőbe osztjuk és két tálba tesszük. 2,5 liter vizet felforralunk, hozzákavarjuk az egyik adag fűszerkeveréket, a szódabikarbónát...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
1)Beirdalom a kacsa bőrét 2)Befűszerezem mindkét oldalát 3)Jénait kizsirozom,kacsákát az irdalt bőr felőli oldalát rakom alulra,öntök rá kicsi vizet ,rakok rá aufóliát 170fokra...
Elkészítési idő: 2,5 óra Nehézség: Könnyű