500 g liszt
1 csipet só
300 ml víz (felmelegítve)
40 g élesztő
115 g vaj (hideg, kis darabokra vágva)
1 tojás
2 tojássárgája
65 g cukor
a lekenéshez:
kb. 3 evőkanál olvasztott vaj
A langyos vízben elmorzsoljuk az élesztőt, és meghintjük egy kevéske kristálycukorral. Lefedjük, majd hagyjuk, hogy az élesztő felfusson.
A liszthez hozzáadjuk a tojásokat és az élesztőt, ezt egy konyhai robotgép segítségével elkezdjük dagasztani, amikor jól összeállt hozzáadjuk a hideg vajdarabkákat, a sót és a cukrot. Szép simára dagasztjuk.
Egy edényt kikenünk olajjal és ebbe helyezzük a tésztát. Meleg helyen hagyjuk, hogy a kétszeresére keljen.
A tésztát megfelezzük, mert így könnyebben tudunk vele dolgozni. A deszkát meglisztezem, majd lazán átgyúrom rajta a tésztát. A tésztát köralakban vékonyra nyújtjuk, és 12 cikket vágunk belőle. A tésztát kívülről befelé haladva feltekerjük, majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük. Ugyanezt megcsináljuk a tészta másik felével is. A sütőt 180 fokra elmelegítjük és kb. 15 perc alatt készre sütjük a kifliket.
Amikor kisültek mindegyik tetejét lekenjük az olvasztott vajjal.
A meggyet a vízben feltesszük főni. Hozzáadjuk a sót, a cukrot, a fahéjat és a szegfűszeget. 20 perc múlva behabarjuk a levest: a tejszínben simára keverjük a lisztet, egy kevés v...
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: Könnyű
Jsosd dopj naspxoj odjndojsodi8sd sciec ec ec ecec
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű