½ kg héjában főtt burgonya
10-20 dkg liszt
1 tojás
csipet só
1 csapott evőkanál búzadara
1 evőkanál mangalica zsír
25-30 dkg savanyú káposzta
1 birsalma
1 kávéskanál cukor
A héjától megtisztított főtt krumplit burgonya nyomón áttörjük. Hozzáadjuk a lisztet, (a liszt mennyisége attól függ, hogy mennyire lisztes a burgonyánk), beleütjük az egész tojást, a csipet sót, a búzadarát és a szobahőmérsékletű zsírt, majd összegyúrjuk a tésztát. Néhány percig állni hagyjuk, majd lisztezett nyújtódeszkán, ujjnyi vastagra nyújtjuk. Késsel csíkokra vágjuk, majd néhány centi hosszú rudacskákat vágunk belőle, melyet egyesével nudli alakúra sodrunk. Bő, forró vízben kifőzzük. Amikor a nudlik megfőttek, szűrőkanállal kimerjük a vízből, nem kell leöblíteni, és félretesszük, amíg elkészítjük a káposztát.
A birsalmát megmossuk, kettévágjuk, eltávolítjuk a magházát, és csíkokra vágjuk. A savanyú káposztából jól kinyomjuk a levét, majd mangalica zsírt forrósítunk, hozzáadjuk a káposztát, megszórjuk egy kávéskanál cukorral és megdinszteljük. Ha szeretjük, akkor ízesíthetjük még egy zúzott fokhagymával is. Ezután hozzáadjuk a csíkokra vágott birsalmát és együtt dinszteljük tovább. Nem kell nagyon puhára párolni, akkor az igazi, ha még egy kicsit roppanós marad. A végén a káposztához keverjük a nudlikat, hagyjuk, hogy jól átforrósodjon, és melegen tálaljuk.
A liszthez keverd hozzá sütőport, a sót, a cukrot és a szódabikarbónát. A liszt közepében hozz létre egy mélyedést, ide öntsd a vajat, a joghurtot, a tejet és a vizet. Kézzel gyú...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A káposztát lereszelem besózom, és kicsit állni hagyom. Az olajat egy lábosban felhevítem, majd hozzáadom a kinyomkodott káposztát, borsozom, és adok hozzá egy kevés cukrot.(í...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű
A fokhagymát megpirítjuk, felcsíkozzuk (Julienne-re vágjuk) a husit és a cukkinit, és hozzáadjuk. Lassú tűzön fonnyasztjuk össze az egészet, majd fűszerezzük, ezalatt megf...
Elkészítési idő: 40 perc Nehézség: Könnyű