30 dkg. friss csirkemáj
1 fej hagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 nagyobb paradicsom (szezonon kívül, hámozott olasz konzervparadicsom)
1-2 ág friss kakukkfű
1 csésze mirelit zöldborsó
1 csésze jázmin rizs
alaplé
vaj
só,
bors,
majoránna
kakukkfű
1. Először is, elkészítem a párolt rizst, majd mikor kész, melegen tartva félreteszem a felhasználásig.
2. Közben egy nagyobb serpenyőben kevés olajon üvegesre pirítom az apróra vágott hagymát.
3. Rádobom a kisebb darabokra vágott csirkemájat amit addig pirítok, míg színt nem kap mindenhol, ekkor rászórom a kakukkfüvet, egy csipet majoránnát rámorzsolok és alaposan megborsozom.
4. Ezután felöntöm annyi alaplével, hogy majdnem ellepje 4-5 percig közepesnél erősebb fokozaton párolom, közben ráreszelem a fokhagymát.
5. Megszórom a tetejét a zöldborsóval és a kockákra vágott paradicsommal, lefedem és még 5-6 percig párolom, míg a borsó megpuhul.
6. Ezután megsózom a májas ragut (előbb ne sózzuk mert a máj megkeményedik), hozzákeverem a párolt jázmin rizst és már csak addig hagyom a tűzhelyen míg a rizs is összemelegszik a májjal.
Azonnal frissen tálaljuk, mert melegítve nem az igazi. Friss kenyérrel és savanyúsággal, mondjuk almapaprikával vagy csemegeuborkával kínáljuk.
Tipp! Csirkemáj helyett készíthetjük borjú, pulyka vagy nyúlmájból is.
Rizs helyett keverhetjük főtt tarhonyával is.
Gyors, egyszerű és finom étel. Ízletes szaftos májragú és rizs, ez egy kellemes párosítás, érdemes kipróbálni!
Összegyúrom a töltelék hozzávalóit, a paprikákat megmosom és felül kivágom a magházát, ebbe töltöm a húsos masszát, ha a paprika elfogy gombócokat készítek a masszából. lábosba sz...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
1. A babot a főzést megelőző éjszakára hideg vízbe áztatjuk. Másnap leszűrjük, és tiszta vízben 1 babérlevéllel meg egy kevés (1 mokkáskanál) sóval kb. 1,5 óra alatt puhára főzzük,...
Elkészítési idő: 105 min Nehézség: Könnyű
A tésztát sós vízben kifőzöm és leszűröm. Az olajat edénybe teszem a hagymát apróra beleszelem és kicsit megpárolom.Hozzáadom a darált húst amit fehéredésig főztem .Utána hozzáado...
Elkészítési idő: Gyorsan elkészü Nehézség: Könnyű