• 1 kg meggy
• 50 dkg búzaliszt
• 35 dkg kristálycukor
• 2 dl tejföl
• 2 tojás
• 1 teáskanálnyi sütőpor
Nem lesz nehéz dolgod, a sütőport és a lisztet keverd egybe, majd egy másik tálban az egyik tojás sárgáját keverd simára 20 dkg cukorral. Ha már sima, akkor szitáld bele a lisztet, majd add hozzá a tejfölt is, gyúrd masszává, válaszd egy kisebb és egy nagyobb darabra, formálj belőlük gombócot, és tedd a hűtőbe legalább egy órára pihenni. Ha most vetted a meggyet, vagy nyáron, amikor eltetted, nem magoztad ki, eljött ennek az ideje, a süteményben nem mutatnak jól a gyümölcs magjai, így el kell távolítani őket.
A meggy magtalan, a tészta is eleget pihent, kapcsold be a sütőt, melegítsd 150 fokra, valamint készíts elő egy kör alakú sütőformát. A nagyobbik cipót szépen egyengesd a forma aljába, aztán jöhet rá a meggy, a tetejére a maradék cukor, majd a kisebb cipót nyújtsd ki egy kicsit, és helyezd el szépen a meggy tetején, kissé rányomkodva, hogy felvegye a forma alakját. A megmaradt tojást üsd fel, és kend meg vele a tésztát. Ha mindez megtörtént, szurkáld meg egy villával, majd told be a sütőbe, nagyjából 35-40 perc alatt szépen megbarnul. A tetején jól mutat a porcukor, de anélkül se ronda.
A vaníliás pudingot 3 dl tejjel és 3 evőkanál cukorral sűrűre főzzük.Ugyanígy járunk el a csokis pudinggal is ugyanígy járunk el. A vaníliás és a csokis pudingot, miközben hűlnek,...
Elkészítési idő: 60 perc Nehézség: Könnyű
A tészta hozzávalóit jól kikeverjük és sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk./sűrű tészta/ Ráfektetjük a félbevágott őszibarackokat. /Én negyedeltem őket/ A krém hozzávalóit össze...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tésztához a mézet, a cukrot, a margarint, a tojást összekeverni, hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet és a tejjel elegyítjük. Zsírozott, lisztezett tepsiben sütjük. Ha kih...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű