1,5 csésze liszt
fél csésze langyos tej
1 evőkanál tej
1 tojás
1,5 evőkanál cukor
1 evőkanál olaj
2 evőkanál olvasztott vaj
1,5 teáskanál szárított élesztő
fél teáskanál só
(a csésze 250 ml-es)
Gyúrd össze a hozzávalókat és egy tálban a szokásos módon keleszd meg. (Ha van kenyérsütő géped, abban a legegyszerűbb megdagasztani, keleszteni.)
Ezután formázz hengert a tésztából, vágd 5-7 részre (attól függően, mekkora tölcsér formára fogod feltekerni. A gombócokat letakarva hagy még 15 percig kelni, majd egy-egy adagot sodorj hosszú kígyóvá, enyhén lapítsd ki, és a kürtős kalácshoz hasonlóan az előre elkészített olajjal bekent (azért ne tocsogjon) kúpokra tekerd fel.
Kend be a felvert tojással. Sütés előtt ízlés szerint beleforgathatod szezámmagba, nagyobb szemű sóba, mákba, hogy díszesebb, ízletesebb legyen.
180 fokra előmelegített sütőben kb.15-18 perc alatt süsd aranybarnára. Mielőtt kivennéd belőle a „sámfát” hagyd állni pár percig. Ha már kihűlt, töltsd meg ízlésed szerint zöldséggel, sült hússal, sajtkrémmel, stb.
A hozzávalókat összedolgozzuk, majd 30 percig pihentetjük a tésztát. (Ha szárított élesztővel készítjük, akkor azt csak hozzákeverjük a liszthez. Ha friss élesztővel, akkor a lan...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Egy serpenyőben felhevítem az olajat és a már karikákra vágott, megfőzött burgonyát megsütöm benne, majd a tányér aljára teszem. A szalonnát, virslit, paprikákat szintén kicsit...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A meghámozott, kockákra vágott krumplit megfőzöm sós vízben. Mikor puha leöntöm a vizet és átnyomom krumplinyomón /ha v. kinek nincs lereszelheti apró reszelőn/. Hagyom teljesen k...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű