8 púpozott ek liszt,3 ek cukor, 6 egész tojás, 6 ek olaj, 6 ek tej, 10 kdg mazsola, egy fél tk sütőpor.
A krémhez:
30 dkg túró, 1 dl tejföl, 10 dkg vaj, 3 tk porcukor, egy citrom reszelt héja.
A bevonóhoz: 10 dkg csokoládé, és 2-3 evőkanál tej.
keverd ki a tojást a cukorral, majd öntsd bele az olajat, a tejet, és robotgéppel jól keverjük el. Tegyük hozzá a mazsolát, majd apránként szitáljuk bele a lisztet is.
– Kikent sütőpapírral béleld ki a tepsit
– kb. 30 percigsüssük a tésztát, de közben nézegessük, hogy mikor jó már.
– a tepsiben hűljön ki teljesen.
– egy botmixerrel keverjük össze a túrót, tegyük hozzá a tejfölt, a vajat, a porcukrot, és a citromhéjat, majd addig keverjük, amíg teljesen krémes állagú lesz.
– ezután kenjük rá a süteményre.
– olvasszuk fel a csokoládét, keverjük el a tejjel, és egy konyhai ecsettel kenjük rá a krém tetejére.
– tegyük a hűtősbe éjszakára, és csak másnap fogyasszuk, amikor már jól megkeményedett a krém a tetején
A tojásból és a felsorolt anyagokból a szokásos módon piskótát készítünk. Ha kihűlt ketté vágjuk, vékonyan megkenjük lekvárral és a túró krém felével.Erre tesszük a másik fél piskó...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
elkészítés 1. A lisztet szárazon összekeverjük a porcukorral és a sütőporral. 2. Az így kapott keverék felét egyenletesen beleszórjuk egy kivajazott, lisztezett közepes tepsibe....
Elkészítési idő: 40 pers Nehézség: Könnyű
A tejet a pudinggal csomómentesre keverjük és felfõzzük . Rámát habosra keverjük porcukorral & a vaníliás cukorral . Belekeverem a kihűlt pudingot + Túró + 1 citrom reszelt héj...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű