Hozzávalók 16-18 darabhoz (nekem 16 lett, kicsit nagyobb fajta kekszeket készítve):
100 g zabpehely
1 narancs
3 ek. kefir
csipetnyi őrölt vanília / 1 tk. vaníliás xilit
ízlés szerint 10-20 g magas kakaótartalmú étcsokoládé (én 20 grammot tettem bele, ami a legtöbb táblás csoki esetében 1 sor, vagyis 3 kocka), nagyobb darabokra vágva
ízlés szerint fűszerek:fahéj,gyömbér
csipet só
késhegynyi szódabikarbóna (el is hagyható, ez esetben kicsit tömörebb lesz a keksz)
ha a bolti kekszekkel megegyező édességűre szeretnénk: 50 g cukornak megfelelő édesítő (nálam 1 tk. folyékony édesítő) – de aki kevésbé édesszájú, a narancslé és a csokoládé miatt elég édesnek fogja érezni
A narancs héját lereszeljük, egy tálba tesszük. Belefacsarjuk a narancs levét is.
A zabpelyhet teflonserpenyőben kicsit megpirítjuk, majd hozzákeverjük a narancsos keverékhez: nem szükséges állni hagyni, mivel forró a zabpehely, rögtön beszívja a narancs levét. Hozzákeverjük a többi alkotóelemet is. Vizes kézzel kekszeket formázunk (golyót formálunk, majd ellapítjuk), szilikonos sütőpapírra tesszük őket. 170-180 fokon sütjük, amíg kicsit meg nem pirul (kb 10-15 perc).
160 fokra melegítjük elő a sütőt. Egy 20 cm x 20 m-es sütőtálat kibélelünk sütőpapírral. Elválasztjuk a tojásokat. A tojásfehérjét felverjük habnak. Félretesszük. A sárgák...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk. 6 cipóra osztjuk. 3-at mákkal, 3-at dióval töltünk. Tekerjük, tepsiben pihentetjük, fakanál végével lyukasztjuk. NEM előmelegített sütőben sütjük...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tojásokat ketté választjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. A többi hozzávalót egy tálba tesszük és robotgéppel jól összekeverjük, majd hozzáadjuk a tojáshabhoz. A tésztát két...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű