1-1,2 kg csülök csont nélkül
4-5 fej hagyma felkarikázva
6 gerezd fokhagyma felszeletelve
1 dl sör
só
bors
őrölt kömény
A csülköt befűszerezzük, és néhány órát pihentetjük. Ezalatt beáztatjuk a római tálat is.
Majd miután kiöntöttük a tálból a vizet, a felszeletelt hagymával és fokhagymával kibéleljük a tálat. Erre a hagymaágyra tesszük a csülköt, ráöntjük a sört, és lefedjük a tálat.
Hideg sütőbe tesszük a római tálat. Azért nem előmelegített sütőbe, mert a hirtelen hő hatására megrepedhet a római tál. 180 fokra melegítjük a sütőt, és így sütjük a csülköt kb. 2-2,5 órán keresztül. Majd levesszük a tál fedelét, és szép ropogósra sütjük, olykor-olykor megkenhetjük a csülköt a maradék sörrel.
Kínálhatjuk pirított burgonyával vagy párolt káposztával. Jó étvágyat hozzá!
Külső réteg: A bulgurt lröntjük 4 dl forró vízzel, és 20 percig állni hagyjuk Hozzáadjuk a többi hozzávalót. Töltelék: Vajon üvegesre pároljuk a hagymát, majd kicsit megkaranel...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A húst felcsíkozzuk, megfűszerezzük sóval, borssal, egy kevés olajjal és 2 ek. mustárral összekeverjük. Minimum egy napra hűtőbe tesszük. A hagymát felkockázzuk, majd megdinszte...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A húst közepes tárcsán ledarálom, majd alaposan átdagasztom a többi megadott hozzávalóval. - Töltött káposzta és más töltött ételek alkotórésze. - Vizes kézzel kis rudacskákat fo...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű