500 g lasagne tészta
20 dkg parmezán sajt
a raguhoz:
1 kg darált hús (felesben marha és sertés)
10 dkg baconszalonna
2 fej közepes vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 nagyobb sárgarépa
400 g sűrített paradicsom ( 6 ek)
2,5 dl tej
só, bors
majoranna
bazsalikom
a besamelhez:
7,5 dkg vaj
7,5 dkg liszt
9 dl tej
só, bors
pici szerecsendió
A felkockázott szalonnát és az apróra vágott hagymát megpirítom, majd hozzáadom a finomra reszelt sárgarépát, a darált húst, és együtt pirítom tovább. Fűszerezem sóval, borssal, majoránnával, bazsalikommal. Belekeverem a paradicsompürét, felöntöm a tejjel és lefedve készre párolom.
A besamelmártás elkészítéséhez felolvasztom a vajat egy közepes serpenyőben, hozzáadom a lisztet, kevergetem, kicsit pirítom együtt. Folytonos keverés mellett lassan, adagonként hozzáadom a tejet, felforralom, míg a szósz kissé besűrűsödik. Végül ízesítem sóval, szerecsendióval.
Egy normál méretű tepsi vagy hőállótál aljára egy kis ragut kenek, erre rakom az első sor tésztát, rá besamelmártás, majd újból ragu (erre egy kis reszelt sajtot is szórhatunk), tészta, besamel, addig ismétlem míg az alapanyagok elfogynak. Felülre tészta, rá besamel kerüljön. 200 fokos sütőbe rakom és kb. 20 percig sütöm, utána a sütőből kivéve ráreszelem a sajtot, majd ezt is 10-15 perc alatt rápirítom.
Nem a sült oldalas lesz a legbonyolultabb recept, amit életed során elkészítesz, erre elég nagy az esély. A hentestől hazaérvén darabold fel a húst, hangulatodnak megfelelően csont...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A köménymagot és a koriandert állandó keverés mellett, pár pillanat alatt pörköljük meg, majd rögtön öntsük át egy mozsárba és törjük alaposan össze. A csülköt alaposan dörzsöljük...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A húst felcsíkozzuk, megfűszerezzük sóval, borssal, egy kevés olajjal és 2 ek. mustárral összekeverjük. Minimum egy napra hűtőbe tesszük. A hagymát felkockázzuk, majd megdinszte...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű